Az élet Mindig Kegyetlenül Tanít

Ő mindig itt van mindenhol

Szemében az éj

És hiába van minden szó

Ha szétszakad az ég

És el akarják mosni a színeimet

visszafojtom a könnyeket

A váróteremben.

Fáj, de könnyebb lesz

Elrejtenem.

Hogy azt mondtad,

Mindig itt leszel,

Bármi történjen,

Nem érdekel.

Most itt ülök egyedül, elmentél.

Eltűntél, mint az esti szél.

Az aranyhídról a mélybe szédültem

S ott egészen elvesztem

Még várok, bár reszket egész lényem

Valami hangra, valami fényre

Te vagy bennem az alkohol Egy görbe éjszakában Az első szem gyógyszerem Egy fehér szobában Minden élvezetem Gyötrő függőségem És most nélküled kell Tovább lélegeznem

Honnan tudod, hogy vége?

Amikor jobban szereted az emlékeket, mint azt, aki előtted áll.

Az árnyékom még lopódzik utánad

Éjjelenként bekúszik a szobádba

És a plafonról lelógva

Rója ezen összetört sorokat

Nem értheted, ez rajongás

Vagy inkább reménytelen koslatás

Pedig valaha követtük egymást

Ez a bal sorsom, ami már régen tép

Lemerülök, ez a Challenger Deep

Üdv, te gyógyszerektől kábult tekintet

A következménye a pengeélnek

Réges rég volt, hogy a nyár

Csak a meleget juttatta eszembe

Réges rég volt, hogy egy édes dallam

Könnyeket csalt a szemembe

Réges rég volt, hogy a rideg élet

Reményt lehelt a lelkembe

Úgy érzem, mindent megtettem,

A harc talán nem ért semmit sem.

Láthatod, mennyit szenvedtem,

Édesem, kérlek, ne teszteld le