Visszafojtom A Könnyeket

Szomorú csöndben

Feszül bennem

A hangos magány

Az aranyhídról a mélybe szédültem

S ott egészen elvesztem

Még várok, bár reszket egész lényem

Valami hangra, valami fényre

Nem felejtem el azt a szomorú szemet,

ami azt kérdezte,hova ment az eszed?

Gondolkodom,tehát vagyok

Érzek,tehát élek

De az élet szépségei

Felém sem néznek

- Merre kell fordulni? - kérdeztem, és fordultam el a rossz irányba.

Jobb neked, ha elmennél

A helyedben én is ezt tenném

Senki nem hallja meg,amit hallasz

Senki nem érti,amit mondasz

Senkit nem zavar,mekkora zaj van

Senki sem emlékszik semmire holnap

Senki sem tudja,pedig te már tudod

Senki sen látja,amiket te hurcolsz

Senki nem érzi,amitől te félsz

Senkit nem érdekli,ahogyan te élsz

Remélem, egy nap majd megérted

Szoríts jobban magadhoz

Szoríts, mint a kést a nyakamhoz

Az őrült nő megint zörgeti az ablakot

És én ezúttal visszaválaszolok

Szavakkal, amiket magamnak kiáltok