Ez A Bal Sorsom, Ami Már Régen Tép

Az utcák képébena tetőkbe olvad a csontfehér ég

Csak bámulom én, nem pislogok

Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen

Minden szép kék csak téveszme

Minden ember egyszerű báb

Minden nappal távolodom

Minden nap egy másik halál

Akartam beszélni róla.

Kiabálni, üvölteni.

Mégis csak annyit tudtam suttogni:

“Jól vagyok.”

Bűntudat karcolja

Testembe a lelkem

Ezt teszem magam

És mindenki ellen

Azt mondtad, ez arról szól,

Hogy látjuk majd a végét.

És hiába, elönt az érzés,

Semmit sem csináltam jól.

Kimegyekk a virágoskertbe,

Magába fogad az illatos rét.

Alám kap a tavaszi szél.

Inkább a jégeső verne!

A tükörbe suttogom a titkomat

A sötétség meséje elringat

Hogyan mondhatnám el neked?

Valami üvölt idebennt

Nem vagyok más, mint járóbeteg

Így nézem a világot, a kár rengeteg.

Vajon még hány pszichoaktív szer kell

Míg a nap bennem felkel?

Talán nem kellene hagynom, hogy

A szenvedésem

Határozzon meg

Nekem olyan helyeket kellett bejárnom,

ahová senki sem akar menni

I showed so many signs and never understood why no one saw I was struggling

What I didn’t realize was that no one ever actually cared.

Felégetted a világom,

De a jó értelemben,

Mert a hamun és parázson,

Talán új élet terem.

Nem kell egy ember arra, hogy szenvedéssé tegye minden napom.

Meg tudom ezt csinálni én is