És El Akarják Mosni A Színeimet

A gondolat, hogy megmenthetlek

Megment engem is

Az őrült nő megint zörgeti az ablakot

És én ezúttal visszaválaszolok

Szavakkal, amiket magamnak kiáltok

Szoríts jobban magadhoz

Szoríts, mint a kést a nyakamhoz

felfogsz az esésben

majd le is löksz újra

Minden

Olyan

Kibaszott

Véges

Nem az vagy, akit a tükörben látsz, hanem aki a tükörbe néz

Nekem olyan helyeket kellett bejárnom,

ahová senki sem akar menni

félve lépkedek

Egy kifeszített kötélen.

Várom, mikor zuhanok újra le.

Így nézem az életem,

Ahogy egyre csak balanszírozok

A mélység és magasság peremén.

Ez az első könnycsepp

Vajon hány lesz még?

A suttogásom oly' fülsüketítő,

ahogy átpréselem a fogaim közt

mennyit sírtam éjeken át,

mennyit sírsz majd egy életen át.

A szó elszáll, a csend itt marad,

mindkettőnk szívéből halkan vér fakad.

Hallgatásod oly' fülsüketítő,

mindent odaad,vagy véglek kitöröl