Szeretni Téged,

Nem felejtem el azt a szomorú szemet,

ami azt kérdezte,hova ment az eszed?

Ugye, milyen könnyű elhinni, hogy a világod törhetetlen?

diszkréten pusztulok

Mesterien értesz ahhoz, hogy széttiporj mindent, amiért lelkesedem

Az árnyékom még lopódzik utánad

Éjjelenként bekúszik a szobádba

És a plafonról lelógva

Rója ezen összetört sorokat

Nem értheted, ez rajongás

Vagy inkább reménytelen koslatás

Pedig valaha követtük egymást

Érkezhetne már egy szikrányi béke.

Még nincs vége,

NiNincs vége.

Angyalok ringatják a lelkem,

Egyre feljebb az ünnepélyes mennybe.

Összehúzom a kabátom.

Meghitt csodálattal bámulom.

Az egész lét lassan megváltozik,

Pirosban, aranyban villódzik,

És bár alig állok a hidegben,

Csendesség lopódzik a szívembe.

Szelíden kavargó hópelyhek,

Révetegen nézegetem,

Az aranyszalaggal átkötött világot.

Csak egyetlen dolgot kívánok.

Behunyt szemmel énekelek.

És újjászületek

Az örökzöld fényekben.

Megszakadt, vérző gondolatok

Kiszórnám mindet eléd

Hogy lásd:

A szavak néha késként vágnak

Miaz benned, mi ennyire éget?

Ezer fok van és mégsem félek

Szép a lét, tiéd az érdem

Akarsz- e játszani mindent, mi élet?

Mi az benned, mi mindent lekaszál

Ami gyönyör és annyira fáj

A pokol bugyrainak alján

Akarsz- e játszani mindent, mi halál?

Nekem olyan helyeket kellett bejárnom,

ahová senki sem akar menni

Gyerekként mindig a fényre vágytál

Most meg már semmit sem látsz

Mindig félsz, minden körtől

Magadat kell legyőznöd egyre csak többször