Ka-steve:

ka-steve:

sronti:

először is bebizonyosodott, hogy utálok tüntetni. Ha jól számolom négy tüntetésen voltam eddig, de egyen sem éreztem jól magam, pedig mindegyik másmilyen volt, szerintem az alapvető formákon már végigmentem (kicsi spontán, nagyobb párszázas, nagy vonulós, és most a nagy állós).  Egyszerűen nem érzem jól magam ilyenkor, utálok skandálni és tapsolni, nem szeretem az egészet. 

A két legkínosabb rész közül az egyik mindenképpen a Himnusz éneklése volt, egyszerűen nem bírom elviselni ezt a nyávogós hajlítgatós amerikai himnusz előadásmódot, nem megy, gáz, a magyar himnusz nem működik így. A másik a Nem tetszik előadása volt, ennek plébeknek kellett volna lennie, az is épp elég rossz lett volna, de így aztán tényleg csodálkozom, hogy végigbírtam.

Ami jó volt, hogy a második szónok amikor bemutatkozott, mint szociálpedagógus roma értelmiségi nő, kapott egy tényleg nagy tapsot, és maga a tömeg, hogy a szar idő ellenére is ennyien kijöttek. Meg persze ott volt az én hősöm, aki, mikor megkérdezték kinek tetszik a rendszer egyedüliként feltette a kezét és egy darabig fenntartotta, csodálatos Brian életébe való jelenet volt. Szóval megérte elmenni, de remélem egy darabig nem lesz most semmi olyan, amire muszáj kimenni. 

Direkt reblog, hogy legyen két ellenvélemény. Én speciel utálok tüntetni. Tüntetést szervezni az oké, akkor van mit csinálni, de az, hogy lerakjam magam valahova két órára nézni ki a fejemből, miközben tök ismeretlen dolgok fognak történni a színpadon, az nagyon nem az én asztalom. 

Ezzel a demóval meg hát eleve előítéleteim voltak. Kezdve a klipp iránti olthatatlan ellenszenvemmel, de persze ami relevánsabb, hogy hiába ismerem legalább látásból a legtöbb főszervezőt, halvány lila gőzöm nem volt, mi lesz itt, és mennyire fogom azt érezni, hogy nem értek egyet az elhangzottakkal. A tippem az lett volna, hogy tökre nem fog bejönni sem a téma fókusza (megmaradunk az emberijogi-jogegyenlőséges dolgoknál), sem a stílusa (demonstrálunk és azt hisszük, ettől valami változni fog), és még lesznek emellett kényelmetlen kisebb meglepetések. Persze attól még kimegyek, mert ők valszeg épp se lopni, se börtönbe zárni senkit nem fognak, és sok hozzám hasonló +1 testből áll össze az, hogy ez egy tömegdemó, de nem vártam túl sok jót. 

Ehhez képest egy-két ilyen jelentéktelen stílusbeli dolgon felül (mint az a nyomorult dal, vagy a Himnusz számomra nem bejövős előadása) teljesen okék voltak a dolgok. Mármint a legnagyobb “titkos meglepetés” az volt, hogya 4K-s Istvánffy kábé pártalapító hangulatú beszédet mondott (ennek konkrét kimondása nélkül), de hát az EMS minden interjúban elmondta előre, hogy céljuk, hogy ebből nőjenek ki új pártok.

A beszédek technikailag jól (nem tökéletesen, de nem rosszul) voltak előadva, és bár hosszúak voltak, több nézőpontból több különböző témát érintettek. Nem ragadtunk le a belvárosi-liberális kör számára érezhető támáknál, hanem újra és újra hangsúlyosan téma volt az alacsonyabb jövedelmű, a vidéki roma, és a hajléktalan lakosság, összekapcsolva gyakran a középosztálybeli résztvevők számára is érezhető problémákkal (pl közoktatás).

Emellett nem ragadtak le ott a szervezők, hogy “háromcsilliárdan vagyunk, akkor ettől megdől a rendszer”, hanem szinte minden beszéd arra futott ki, hogy ez egy jó lépés, jó alkalom arra, hogy kapcsolatba kerüljünk, de arra van szükség, hogy ki-ki amikor hazamegy, akkor megerősítse ezt a kapcsolatot és elkezdjen valami, bármi értelmeset aktívkodni, elkezdje ki-ki kitalálni, milyen pozitív jövőképet szeretne látni, és hogyan lehet oda eljutni. 

Szóval nekem ez tök pozitív tapasztalat volt. Az eddigi EMS demókon inkább kényelmetlenül, néha konkrétan kínosan éreztem magam, most viszont abszolút az az érzésem volt, hogy pár apróságtól (és attól a daltól) eltekintve egy amatőr, nonprofit, közösségileg szerveződő polgári demó ennél korrektebb nem igazán lehet. Ettől még persze unalmas lett volna, ha nem dumálom végig a baráti társasággal az egészet, de hát asszem ez egy ilyen műfaj. 

Egyedül elmenni egy tüntetésre az még kevésbé jó, vannak a nagy célok, de a társas magány az méginkább, jobban izgulok, hogy a szónok hiba nélkül mondja el azt a pár mondatot mint ő maga. Csupa ismeretlen ember aki egymással beszélget, jobb kicsit körbesétálni a helyszínt, de  ha mész hátrafelé, jönnek a pillantások, hogy te miért nem előre figyelsz:)

Érdemi szempontból viszont nem könnyű a profi színészeken kívül ennyi embert megszólítani, nemcsak értelmes mondatokkal, hanem kellően pörgős ritmussal tekintettel arra, hogy a fagyos idő elég hamar leszűkíti az ember koncentráló képességét. Minden elismerésem Dénes Balázsé, talán ő tudta mindkét elvárást hiba nélkül abszolválni.

A többieknek, meg a kevésbbé ismert stábnak is köszönet, mert manapság ilyen szabadidős politizálást már csak egzisztenciális fenyegetettség mellett lehet csinálni, bónuszként huszonéves kormányhivatlanokok még büszkék is arra, hogy utolsó senkiként ők is belerúghatnak a szervezőkbe.

Tüntetés beszámoló