A Mai Ismeretlen Szám

felvagott:

kgyst:

Magyar Gripen: ami tudható

Mivel W kemény munkával, elolvasva a négy éves Wikipédia-szócikkemet, berakva a három éves képeimet (civilizált országokban ilyenkor legalább odaírják, hogy Forrás: Wikimedia Commons/KGyST, kevésbé civilizáltakban meg, hogy Wikipedia, ide ez is sok, ráadásul a képeim szarok) összehozott egy totál szar cikket a magyar Gripenekről, elavult infók alapján, úgyhogy én leírom ide azt is, ami ma tudható. NB. Nincsenek sehol kapcsolataim, nagyon kevés guglizással és egy kis kremlinológiával az egész info csak az internetről (nagy része csak az Air Power blogról) beszerezhető. Az, hogy az index, a szájbabaszott magyar sajtó zászlóshajója ilyen cikket ad ki, sokat elárul erről a szakmáról. Tehát a Gripen-program 2011 eleji (tegnap volt 5 éve, hogy a gépek megérkeztek, mondhatni, félidős) állása:

A gépek száma valószínűleg már csak 13. A szpotterek fényképeiről 2008 közepén tűnt el a ‘39’ oldalszámú (393310 gyártási számú) gép, azóta ez valszeg nem repült. Nincs kép róla a spotter.hu-n, az airlinersen, stb, nem volt vele kapcsolat a libhomeradar szerint. Én utoljára asszem, a 2008-as repülőnap statikus során láttam, ez volt az a gép, ami akkor tuti nem repült. Szóljon, ha valaki tud friss infót. Mínusz 15 mrd HUF, a Margit-híd felújításának ára.

A gépek hadrafoghatósága. Zord írt róla, hogy “üzemanyaghiány” miatt februárban volt olyan hét, h a 13 (vagy 14, aki hisz a csodákban) gépes flotta össz 6 órát repült. Nem tudom, h a lízingszerződés hogy szól, mi lesz a 10 év után a le nem repült órákkal, de félek, hogy ezek elúsznak.

Papíron a Gripen és a róla kötött szerződés szinte csak annyit vár el a légierőtől, hogy használja a gépeket. A típus kiszolgálási igénye alacsony (a svéd rendszerben egy tiszt vezetésével sorkatonák végzik), lehetetlen, hogy a 29-esek leállításával felszabaduló műszaki állomány ezt ne tudná egyszerűen abszolválni. A logisztikát a svédek elvben biztosítják (szerződés szerint), kiképzett pilóta meg inkább túl sok van, mint túl kevés. Tényleg nem tudom, mi a baj.

Repülhető óraszám: az, hogy a használtan vett Gripenek többet repültek a vásárlásuk előtt (átlagban 1300 órát), mint a magyar 29-esek legöregebbike (1280 1325 óra), az egy dolog. Az már nagyobb baj, hogy tényleg nem lehet tudni, hogy összesen hány repült óra a gép élettartama. Összehasonlításként: Az F-16A-é 4000 óra (évi 100 repült órával számolva 40, 200-zal 20 év), de ezt később 6000, majd 8000 órára emelték (ehhez nagyjavítani kell őket), az F-35 program csúszása miatt a gépek egy részénél ezt 12000 órára (magyar körülmények között ez ~120 év!!!) emelik. Az amcsi törvények szerint az élettartam 75%-nál (3000 óra) öregebb gépeket átadhatják ingyen a szövetségeseknek, persze ezeket fel kell újítani. 

Mondhatjuk, hogy a a koldusszegény hollandok 1980-2020 között ugyanazt a gépet (F-16) használják, mi gazdagok, 79-97-ig a MiG-23-ast, 1993-2010-ig a 29-est, 2006-2016 között a Gripeneket vettük, de még maradt 4 év, és komolyan, nem vagyok biztos, hogy a gépek kihúzzák ezt, nekünk még lehet, h kell egy negyedik típus. A szintén hülye lengyelek (akik most vettek 48 F-16-ost) nem voltak restek a MiG-29-eseiket felújítani, ezek a gépek jelen állás szerint 2029-ig repülnek náluk. Ja, persze a mi 29-eseink pár évvel fiatalabbak.

Az élettartamot befolyásoló, de részben a fegyverzethez kapcsolódó probléma szárny (ami a mi gépeinken nem új gyártású) flatteringre való hajlama. Ez egy rezonancia-jelenség, a szárny, ha megremeg, egy kicsit elcsavarodik, a menetszél belekap, így tovább csavarja, visszacsavarodik, megint belekap, stb, a remegés csak lassan csillapodik, a fárasztó igénybevétel alapesete. Emiatt 300 óránként a szárnyat át kell vizsgálni. Szerencsére ez csak egy konfigurációban jelenik meg: az AIM-9 Sidewinder rakétákat, a törővégi indítósínen hordozva. Természetesen mi megvettük ezt a rakétát (Mivel a Gripenen akkor nem állt más rendszerben), és csak oda függesztjük, ahol a legtöbbet ártanak, a törővégre. A kettes csomópontra is lehetne őket függeszteni, (pl a cseheknél így használják), de a magyar virtus, az más.

Apróság, de a MiG-29-esek R-73-asai nagy szögeltérítésű (high off-boresight, azaz nem csak pont a gép előtt, hanem kicsit mellette repülő célok elleni) indításra is alkalmasak voltak, a Sirewinderek nem, ez műszaki szempontból visszalépés.

Apróság, de nemzetközi hadműveletben történő részvétel előtt a légi utántöltés gyakorlása mellett gyakorolni is kellene. Gripenjeinknek, ha jók az infóim egy külföldi gyakorlatot terveztek, a Tiger Meet-hez kapcsolódóan, itt eredetileg eredetileg négy, majd csak két géppel jelennénk meg, de volt, ahol megszellőztették, h ezt is törlik.

A fegyverzetről annyit, hogy, mivel a Gripent senki sem rendszeresítette (mióta megrendeltük, az F-16-ból többet adtak el külföldre, mint a Gripen teljes aktív példányszáma) csak kevés fegyvert integráltak, gyakorlatilag a svédektől függ, hogy mit veszünk a gépekhez, ők meg a hidegháborús készleteket élik még fel egy darabig, emiatt mi gyakorlatilag muzeális (az se kizárt, hogy már nem gyártott) fegyvereket veszünk, szó szerint a gyűjtőknek szánt darabáron. A cikkben írt AGM-65 Maverick ára a szaksajtó szerint 60-25k USD, mi potom 400k/db áron vettük őket. A korszerűbb, sokkal potensebb JDAM-kitek ára, amiket ma használ egy épelméjű légierő, 35-70k USD. Tizedár.

Ilyen embert próbáló körülmények között egy dologra maradt energia: az önünneplésre. A MiG-29-esek kivonására, vagy a Gripen-program félidejében volt üzemanyag majd a teljes flotta (12 gép) emelésére, nagy kár, hogy ezt senki nem láthatta, mert az események szinte a teljes sajtó (benne a szaksajtó) kizárásával történtek, mínusz persze az aktuális haveri médiumok. A hozzáállásra jellemző, hogy úgy volt, hogy a 29-esek utolsó készültségi napján emelték volna a gépeket egy utolsó repülésre, de amikor ez kitudódott, lefújták a banzájt, a szpotterek meg fagyoskodhattak a -10 fokban. (Angliában a Harrierek kivonása előtt jó előre pontosan megjelölték a búcsúrepülés idejét és útvonalát) Az aznapi pilótának épp szülinapja volt, nem valószínű, h Kecskeméten bulizták ki, h ne kelljen repülni.

Nekem úgy tűnik, hogy a teljes hírzárlat, a közérdekű adatok (hadrafoghatóság) visszatartása miatt nincs kényszer a minőségi munkára, ehelyett arra optimalizálnak, ami alapján értékelik őket: a showbizniszre. A miniszteri látogatásokra, a Kecskeméti repülőnapra (ami most már tényleg Európa egyik legjobbja). Ennyi, így első blikkre, ezt kellett volna, h az indexben leírják.

s hány ilyen posztot lehetne írni - szinte az összes témában…

És most próbáljon okos lenni az ember. A MIG-29-esek idejében meg arról lehetett csak olvasni, hogy nemtudomhány donor gép kell ahhoz, hogy a maradék állományt repülésre alkalmas állapotban tudják tartani.... Erre kellene igazából JÓ politikusokat oktatni kinevelni, hogy az atomerőmű, vadászgép, szuperkórházak, gyógyszertámogatás,  energiafüggőség, adóbürokrácia ügyekben ne mindig a legrosszabb marketinglobbistát sikerüljön kiválasztaniuk, akihez aztán tűzön-vízen át ragaszkodnak "szakmai" alapon. Na ideje félbrednem.

A Terrorelhárítási Központ egy I. kerületi metróállomás területén gyakorlatozik. Felhívták a figyelmet, hogy nem történt valódi bűncselekmény.

Komolyan nem tudom, hogy ők egy patykominszervezet pénzmosásra és fogalmuk sincs hol van az I. kerület és hány metró szeli keresztül-kasul, vagy csak ilyen agyament módon nézik le a fővárost.

Estoy llorando

Nálunk a covid előtt volt szokás, hogy a szülinapos! hozott be házi sütit, házi cukrászdát az ünneplésre, így végül egy évben csak egyszer volt feladat, utána lehetetett potyázni.

Poll a munkatársi ajándékokról.

Na, poll az nincs, mert akkor mindenki az én valamelyik véleményemet fogja beklikkelni, de ehelyett inkább kíváncsi vagyok a ti véleményetekre vagy szokásaitokra azzal kapcsolatban, hogy hogyan látjátok a munkatársi apró "kedvességeket". Például, ha valaki vesz a többieknek egy jégkrémet, egy csokit, kis nasikat, és behozza a munkahelyre, körbeosztogatja. Ezzel kapcsolatban az én véleményem az, hogy ez nem munkahelyre való "kedvesség". Egy külön batyusbálon, összejövetelen, csapatépítőn elmegy, ha viszel otthonról valamit a többieknek, de nem való munkahelyre egy szokványos hétköznapra az ajándékozgatás. Az ajándékozónak nyilván nincs vele semmi különösebb szándéka, mint a kedvesség, de sajnos ez körbeajándékozást szül. A többiek úgy fogják érezni, hogy hasonló nagyságrendben nekik is meg kell ajándékozni az ajándékozót és a többieket. Hiszen "illik" visszaajándékozni. (Sőt, létezik olyan rossz emberi tulajdonságra is példa, amikor az ajándékozó érezteti, hogy ő is elvárja, hogy más is meglepje néha.) Az ajándékozás egy munkahelyen rákényszerít másokat arra, hogy ők is vegyenek valamit a többieknek. És ebben érzem az ajándékozás tapintatlan részét. A munkatársi kapcsolat nem baráti kapcsolat. Nem szabad összekeverni a kettőt. Míg egy barát anyagi helyzetével tisztában lehetünk, egy munkatárs pénztárcájában vagy anyagi hátterében nem vájkálhatunk. Nem tudhatjuk, hogy mindenki megengedheti-e magának, hogy kiadjon 3-5 ezer forintokat akár hetente a körbeajándékozásra. Ha valaki elkezdi a körbeajándékozási folyamatot, más is kényszerítve lesz arra, hogy folytassa, és esetleg az utolsó forintját is erre költse. Ergo a munkatársi ajándékozgatás végeredménye egy másra nem odafigyelő tapintatlanság lesz, akkor is, ha nem ezzel a szándékkal indult. Ezért nem vagyok a munkahelyi ajándékozgatás híve. Ti hogyan látjátok?

Remélem, vagy olyan tökös, hogy az előbbi mondatodat a homlokodra is tetoválod, és úgy csajozol. Sok sikert!

ka-steve:

Gpoys. Mostanában valamiért rendszeresen vágókép vagyok híradókban, pusztán ezt nem szoktam csakúgy kiposztolni. 

De ismét, sokadik alkalommal volt szerencsém részt venni egy eseményen, és aztán (illetve ebben az esetben: közben) a TV-ben látni, mennyire semmi köze nincs a média beszámolóinak ahhoz, ami van, és erről mindenképp írni akartam.

A különböző híradásokban nagyjából az jött le, hogy itten az LMP és külföldi gazdag támogatója (“akit kerestünk, de szombat lévén nem értük el” by HírTV) kezükben tartva a teljes külföldi médiát lejáratják országunkat. 

Tényleg durva látni, amint emberek először szembesülnek ezzel. Azzal, hogy kint volt x TV-stáb, készítettek felvételeket, megkérdeztek embereket, akik elmondták, miért vannak itt. Minden lehetőség adott, hogy egyszerűen fel legyen véve és le legyen adva, hogy van egy roma közösség, akik ronggyá parázták magukat amiatt, hogy fegyveres kiképzést szervez egy militáns csoport gyerekeiktől szó szerint pár méterre, ezért a gyerekeket az asszonyokkal elküldték, ők meg pár odautazó civil segítségével földnapi faluszépítő hétvégét tartanak, jelezvén, hogy ők már nem hajlandóak elmenekülni, és nincsenek is egyedül. Semmi köze nem volt az LMP-nek az egészhez (sem nyíltan, sem titokban), semmi holokauszthangulat nem volt, egyszerűen sok ember megfogta a munka végét és két napig azon dolgozott, hogy jobban nézzen ki a település. És nem, ebből semmi nem jelenik meg. A véletlenszerűen kiválasztott emberekkel készített interjúk nem jelennek meg, amiből mégis megjelenik egy mondat, az úgy van kivágva, hogy véletlenül se utaljon semmi ilyesmire. Az éppen lepihenő emberek “vannak, akik mégsem dolgoznak, csak beszélnek róla, hogy munka kellene” narrációt kapnak. 

Engem nem lepett meg a dolog, láttam már ezerszer, sőt, igaziból engem az ezzel kapcsolatos tapasztalat tett aktivistává, bár az még nekem is újdonság volt, hogy éppen ebben a pillanatban vagyok ott a még zajló eseményen, amiről beszámol a TV, és egyszerre látok helyben egy létező, valódi valóságot, és a TV-ben egy milliók számára létező, erre még csak nem is emlékeztető, teremtett valóságot. Ami viszont döbbenetes volt, az a többiek döbbenetét látni. Hogy nem egyedül vélem azt, hogy itt valami nem stimmel, hanem közös tapasztalatunk az egyidőben létező, közvetlenül és tévén keresztül látott világok közötti különbség. 

Közben amúgy tökre megérné beszélni arról, hogy mi értelme van egy ilyen programnak (egyrészt semmi, másrészt meg nagyon sok), mi lesz pár nap múlva (hajajj), vagy bármiről. De nem lehet, mert az a valóság, amit láttam, megtapasztaltam, az hivatalosan, a média közvetítése szerint nincs, nem létezik. 

Én amúgy a szolidarizálás mellett főleg pont azért mentem, hogy saját szememmel lássam a dolgokat, beszéljek a helyiekkel, meg hogy egy napig hasznos fizikai munkát végezzek a gép előtt pötyögés helyett. Takarítottam ki csatornát eső hordta törmelék közé beállt félméteres szmötyiből, meg gyűjtöttem szemetet patakban gázolva. Semmi különös, de munka volt. Hallottam sokakat sok mindenről beszélni, fehéreket, cigányokat, tucatnyi posztot tudnék írni róla, ezt most kihagynám, egy epizódot említenék csak meg (és halál hidegen hagy ha bárki munkverásnak gondolja).

Végeztünk a csatorna kiásásával/lapátolásával. Mutatom az előzetes elvárásaimnak megfelelően féltucatnyi vérhólyagos tenyeremet a helyi kamasz srácoknak, akikkel együtt dolgoztunk. Ugyan nem itt laknak (rokonnál, szomszéd faluban), nem itt élnek (a legközelebbi koleszban, azaz egy órányira lévő településen), de jöttek segíteni. Mutatják ők is a tenyerüket, mint a beton, évek nehéz fizikai munkájának nyoma. Gyári munkás, háztájizó nagyapámnál láttam ilyet, ők viszont 16 évesek ha lehetnek…

sronti:

mivoltmaaneten:

szazsoketharmadaharomharmadert:

idilli kezdet, drámai vég.

Minden a nagy könyv szerint ment. Szokás időben ébresztés, váltva öltöztek, ettek, gyors fésülködés és táskapakolás. 

A táncos hátizsák összerakása miatt viszont miniális késébe kerültünk. 7:45-re értünk le a kocsihoz. Az addig idilli reggel ekkor hirtelen drámába fordult. A kisebbik benyögte, hogy szerinte az egyik könyv talán fent maradt a lakásban. Ekkor odarángattam a csomagtartóhoz és belenézett a táskába, de továbbra is bizonytalan volt, hebegett habogott, nem tudta, hogy a suliban van-e a könyv vagy a táskájában. Elkezdett sírni, hogy fekete pontot kap, ha nem lesz a suliban a könyv. Erre a nagyobbik meg rákezdett, hogy most ezért késünk el. Ekkor eldurrant az agyam. Bevágtam a kocsiajtót és a nagyobbat bezártam a kocsiba. A kicsivel pedig nekivágtunk a 4. emeletnek. Kellően ideges voltam, leginkább azért, mert bizonytalan volt, és sírt egyre jobban. Maflást nem akartam az utcán adni, ezért a jól bevált kézropogtatást alkalmaztam, mindeközben korholtam alaposan. Sírva mentünk fel a lakásba, belépett, de nem ment tovább, nem akarta megnézni a szobájában, mert azt mondta, a suliban van a könyv. Lefele menet is  kapott kézszorongatást. A kocsiban a nagy magánkívül volt. Én pedig a tudtukra adtam, hogy mától csak akkor kapnak vacsorát, ha a táska össze van pakolva, és ki van készítve az előszobába. Mindezek után 7:55-re értünk a sulihoz, behajtottam őket, a kicsinek adtam még egy kézszorongatást, és bosszúsan elváltunk egymástól. A kicsi sírós hangon annyit mondott: utállak apa. nem igazán hatott meg.

Ennyit a lángosozásról. Ez bőven túl sok, és nyolc év nevelőotthon után kérem senki ne próbálja nekem megmagyarázni, hogy ez belefér, túl sok olyan arcot láttam, akinek ez a bánásmód nagyon csúnyán betett. Most nem akarnám megnyerni a pofonos threadet inkább. Nagyon remélem, hogy valaki el tudja majd magyarázni neked, miért is borzasztó gáz amit csinálsz, mivel nincs gyerekem így nem én leszek az, viszont addig is a további találkozásoktól inkább eltekintenék. 

Elöször azt hittem fiúkról van szó, de lányokkal így ez kicsit sok. Anya mit szól ehhez? Jó lenne hinni, hogy azért vannak szeretetteljesebb szülői megnyilvánulásai is az úriembernek.

reggeli indulás 111018

szarazeletsanyikam:

sronti linkjerol

Ez volt a tolongás még a beengedéskor. Éjfélkor mentem át a téren, először azt hittem csak bombariadó, aztán mondták, hogy késelés. Tanácstalanul álldogáltak, volt, aki újabb bulit akart keresni.

telex

Baranyi Krisztina: A kisebbik gond, hogy Budapestnek már a terület megszerzésére sincsen elég pénze

A IX. kerületi polgármester szerint jelentős a politikai győzelem, de Budapest vezetésének ki kell kerülnie a beruházással járó csapdákat.

Baranyi egyrészt ezt a kutyás/tiszás ez se jó, az se jó narratívát tolja, másrészt jogosan mutat rá arra, hogy Karácsony még a Városháza parkot is alig tudja megcsinálni, mindezt két ciklus alatt. Tehát egy ekkora projekt valós sikere az állam gáncsaival valóban extrém kérdéses.