PeronOn

PeronOn

Egyszer csak azon kapod magad, hogy ott állsz a peronon.

Nem jutnak eszedbe az álmaid, és nem hat rád a feromon'.

Egy elveszett lelket látsz tipródni a síneken,

Szürreális élmény, nem látsz túl a színeken.

Keresztbe vágódik minden, mit eddig gondoztál,

Tápláltad, tisztítottad, volt mikor fóltoztál.

Lepereg előtted az utolsó mit anyád mondott,

Egy nyugtató szó amitől a feszültség oldott.

A színből elő tűnik az a mosoly, amit annyira szeretsz,

Amitől minden rosszat bármikor elfeledsz.

Azt kívánod bár ott lenne utoljára a simogató kéz,

Ami olyan törődő, kedves, és édes akár a méz.

Ebben a pillanatban úgy érzed már nem is félsz.

Most kinyitod a szemed és észleled, hogy élsz.

Ott állsz a peronon, remegnek a lábaid.

Elrobog előtted egy vonat, rajta az álmaid.

A saját tükörképed pillantod meg ablakán,

Hianyolod ki voltál az idő hajnalán.

Mégis megteszed az első lépést a remegő lábaiddal.

Haza mész mert valaki vár rád bimbózó álmaiddal.