“Néha Nem Tudjuk, Hogy Mi Fáj Belül

Érkezhetne már egy szikrányi béke.

Még nincs vége,

NiNincs vége.

Angyalok ringatják a lelkem,

Egyre feljebb az ünnepélyes mennybe.

Összehúzom a kabátom.

Meghitt csodálattal bámulom.

Az egész lét lassan megváltozik,

Pirosban, aranyban villódzik,

És bár alig állok a hidegben,

Csendesség lopódzik a szívembe.

Szelíden kavargó hópelyhek,

Révetegen nézegetem,

Az aranyszalaggal átkötött világot.

Csak egyetlen dolgot kívánok.

Behunyt szemmel énekelek.

És újjászületek

Az örökzöld fényekben.

Lángokban áll az egész

Nem lehet eloltani

Nézhetjük, ahogy leég

Képtelenség elfutni

Utálom ezt az egyszer így- egyszer úgy dolgot

számítottam rá

mégsem tettem semmit, hogy ne történjen meg

Sajnálom, hogy így lett vége

kinnt süt a nap, bennt leszakad az ég

Kacagva csinálom

Hogy aztán sírjak miatta

Nyugtatót kaptam

Nyugtalanul aludtam

Vörös fény

Vörös az ég

Nem tudom, hol vagyok

De nincs itt veszély

Vörös kód

Vörös ajkak

Részegen táncolok

De ezt akartam

Mi lenne,

ha a fejemben lévő kis hang

kicsit kedvesebb lenne?