Und Vielleicht, Vielleicht, Vielleicht

Nem kell tekintet, nem kell érintés, a lelked ott él a sejtjeim közt. Ha te összezuhansz álmodban, én reggel fájva ébredek...ugyanott szorul össze a mellkas is, ez valami mélyebb nyelv. Én tudom mikor bánt valami, még akkor is, ha mosoly mögé bújsz. És te is érzed bennem a vihart, mielőtt még kimondanám a szót. Mert nem csak testtel lehet kötődni, hanem azon túl is, mint ami látszik. Ha egyszer majd messze sodor az idő, én akkor is érzem majd, ha sírsz. Valami benned él belőlem, és én sem vagyok már nélküled egész.

Tegnap fájtál.

Nem tudtam miért,

csak éreztem.

Mint egy suttogás,

amit

a szívem hall.

Az utóbbi hetekben valamiért elkezdtem újra magamba fojtani az érzéseimet. Nem írok róluk. Nem teszek ellenük. Csak hagyom, hogy belülről emésszenek fel, miközben én csendben szenvedek. Egymagamban. És senki még csak nem is sejti, hogy milyen gondolataim támadnak, milyen problémákkal állok szemben. Nem mintha bárki is lenne az életemben. Főleg, olyan akit közel is érezhetek magamhoz...

Szeretném visszakapni a ragyogásomat…

Send your ask, I need you to be my company tonight.

Thank You For Trusting Me