Álarcot Húz, és Fájdalmat Visel.

Az utóbbi hetekben valamiért elkezdtem újra magamba fojtani az érzéseimet. Nem írok róluk. Nem teszek ellenük. Csak hagyom, hogy belülről emésszenek fel, miközben én csendben szenvedek. Egymagamban. És senki még csak nem is sejti, hogy milyen gondolataim támadnak, milyen problémákkal állok szemben. Nem mintha bárki is lenne az életemben. Főleg, olyan akit közel is érezhetek magamhoz...

In the end, ‘Oops!… I Did It Again’ is the perfect title. 

Én nem akartam belefáradni, ez csak úgy megtörténik az emberrel. Küzd és küzd, harcol azért amiben hisz, azért amire vágyik. Aztán egyszer kiég, és utána csak úgy van. Már nem látja értelmét a harcnak, nincs több vágy, és csak a túlélés számít.

Így indultam el én is az árral. Úgy sajnálom.

Ne gyújtsd fel magad, hogy másokat melegen tarts

Mert míg szerettelek feláldoztam önmagam. Hittem és reméltem, hogy változol s míg vártam szépen lassan egyre kevésbé szerettem önmagam. Beértem a néhai kicsi jóval amit biztosítani tudtál. S végül bármennyire is fájdalmas volt önmagamat kellett választanom helyetted. Tudtam, hogy az már nem én vagyok aki melletted van. Így, hogy visszataláljak önmagamhoz téged el kellett, hogy elveszítselek.

Im allergic to hookup culture and too weird to participate anyway. Die in my arms.

Nem kell tekintet, nem kell érintés, a lelked ott él a sejtjeim közt. Ha te összezuhansz álmodban, én reggel fájva ébredek...ugyanott szorul össze a mellkas is, ez valami mélyebb nyelv. Én tudom mikor bánt valami, még akkor is, ha mosoly mögé bújsz. És te is érzed bennem a vihart, mielőtt még kimondanám a szót. Mert nem csak testtel lehet kötődni, hanem azon túl is, mint ami látszik. Ha egyszer majd messze sodor az idő, én akkor is érzem majd, ha sírsz. Valami benned él belőlem, és én sem vagyok már nélküled egész.

Tegnap fájtál.

Nem tudtam miért,

csak éreztem.

Mint egy suttogás,

amit

a szívem hall.